Amint azt az amerikai betegségmegelőzési és –ellenőrzési központ szakembere egy atlantai konferencián kifejtette, a vírusaltípus egyik válfaja Vietnamban, Kambodzsában és Thaiföldön betegített meg embereket 2003-ban és 2004-ben, míg a mutáns rokon 2004-ben Indonéziában okozott fertőzést.
"Míg 2003-ban a H5N1 vírusnak csak egy genetikailag jól elkülöníthető sokasága létezett, ma már kettő van" - jelentette ki egy, a járványos betegségeknek szentelt atlantai konferencián Rebecca Garten, a kutatásban részt vevők egyike. A szakértők a H5N1 vírus több mint 300 - madarakat, illetve embereket megfertőző - mintáját vizsgálták 2003 és 2005 nyara között, s azt találták, hogy a legtöbb minta - s az embereket megbetegítő vírusaltípus-mintából az összes - a Z genotípusba tartozik. Felfedezésük abban áll, hogy e Z jelű genotípusnak - ellentétben a többi, V, W, G jelű, eddig kizárólag madarak szervezetében kimutatott genotípussal - két variációja létezik.
Az influenzavírusok mindegyikére igaz, hogy könnyen mutálódnak, s a jelek azt mutatják, hogy ez alól a H5N1 sem kivétel. Az amerikai kutatók felfedezése - miként arra a szakemberek is utaltak - azt is jelenti, hogy még a vártnál is nehezebb lesz a megfelelő oltóanyag kifejlesztése s egy széles körű járvány megakadályozása. Az amerikai kutatók bejelentését megelőzően már az amerikai egészségügyi minisztérium szakemberei is észlelték a vírusaltípus mutációját, aminek következtében megkezdődött a H5N1 másik variációja elleni oltóanyag kifejlesztése.
Kutatók szerint a H5N1 vírus altípusának két mutációja létezik
Két különböző mutációja is van a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusának - állították amerikai kutatók egy konferencián az Egyesült Államokban.
Magyar Péter: Döntést hoztunk babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
Reagált a halálos ítéletre az MCC
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Nagy győzelmek, brutális meccsek, trükkös csalások – itt vannak a legérdekesebb momentumok a focivébék történetéből
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Figyelmeztetnek: zivatarokkal érkezik a hidegfront
Trump a megugró áremelkedésről: Imádom az inflációt
Az elnök szerint remek számok érkeztek.